Formanyomtatvány- rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultsághoz

FORMANYOMTATVÁNY
a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához [A) lap], valamint a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapításához

TÁJÉKOZTATÓ A FORMANYOMTATVÁNY B) LAPJÁHOZ:

Amennyiben a gyermek, gyermekek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságának megállapítására már a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapítására irányuló kérelem benyújtását megelőzően sor került, a B) lap önállóan is benyújtható oly módon, hogy ahhoz kitöltve csatolni kell az A) lap I.) Személyi adatokra vonatkozó részének 1-3. pontját tartalmazó részét.

Hátrányos helyzetű gyermek: az a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek, aki esetében az alábbi körülmények közül egy fennáll:

  1. a) a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésének időpontjában a gyermeket együtt nevelő mindkét szülő, a gyermeket egyedül nevelő szülő, illetve a családbafogadó gyám legmagasabb iskolai végzettsége alapfokú – (alacsony iskolai végzettség, melynek igazolása a kérelmen megtett önkéntes nyilatkozattal történik),
  2. b) a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésének időpontjában a gyermeket nevelő szülők bármelyike vagy a családbafogadó gyám a a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (szociális törvény) szerinti aktív korúak ellátására jogosult vagy a kedvezmény igénylésének időpontját megelőző 16 hónapon belül legalább 12 hónapig álláskeresőként tartotta nyilván a fővárosi és megyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szervként eljáró járási hivatala – (alacsony foglalkoztatottság, melynek fennállását az eljáró hatóság ellenőrzi),
  3. c) a gyermek szegregátumnak nyilvánított lakókörnyezetben, vagy az eljárás során felvett környezettanulmány szerint félkomfortos, komfort nélküli vagy szükséglakásban, illetve olyan lakáskörülmények között él, ahol korlátozottan biztosítottak az egészséges fejlődéshez szükséges feltételek – (elégtelen lakókörnyezet, illetve lakáskörülmény).

Halmozottan hátrányos helyzetű gyermek: az a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek, aki esetében a fenti három körülmény közül (alacsony iskolai végzettség; alacsony foglalkoztatottság; elégtelen lakókörnyezet, lakáskörülmény) legalább kettő fennáll.

Alapfokú iskolai végzettség: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján a nyolcadik évfolyam sikeres elvégzéséről kiállított bizonyítvány – iskolatípustól függetlenül – alapfokú iskolai végzettséget tanúsít.

(Például egy 9. évfolyam elvégzése vagy egy középfokú oktatási intézmény pár osztályának elvégzése a középfokú végzettség megszerzése nélkül az alapfokú végzettséget nem befolyásolja, hiszen ezek végzettségi szintet nem emelnek.)

letöltés innen:

Formanyomtatvány_Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultsághoz [1]

Formanyomtatvány- Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultsághoz

FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához [A) lap], valamint a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapításához

FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához [A) lap], valamint a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapításához [B) lap]

Ezúton tájékoztatjuk, és egyben értesítjük Önöket, hogy a Tiszamenti Regionális Vízművel kötött együttműködési megállapodás alapján 2021. január 1-től a Nyugati főcsatorna használatához szükséges Gátfelhajtási engedélyek (Gátközlekedési engedélyek) kizárólagosan az alábbiak szerint vásárolhatók meg (bankkártyás fizetéssel, On-Line vásárlással, Applikáción keresztül)

Környezettanulmány - Hátrányos helyzet, halmozottan hátrányos helyzet megállapításához

Ezúton tájékoztatjuk, és egyben értesítjük Önöket, hogy a Tiszamenti Regionális Vízművel kötött együttműködési megállapodás alapján 2021. január 1-től a Nyugati főcsatorna használatához szükséges Gátfelhajtási engedélyek (Gátközlekedési engedélyek) kizárólagosan az alábbiak szerint vásárolhatók meg (bankkártyás fizetéssel, On-Line vásárlással, Applikáción keresztül)