Önkormányzatunk 2019. április 15.-én a Hétvezér Baptista Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola tanulóival, tanárai, illetve a szülők, helyi lakosok, önkormányzati dolgozók bevonásával került megrendezésre az Egészségnap több, mint 300 fő részvételével.
A napi programjaink során sikerült a kitűzött céljainkat megvalósítani. Gyerekeink közösen tevékenykedtek, átélték a közös munka sikerét, a közös versengés sikerét és közben új szemlélettel gazdagodtak a mozgás egészségre gyakorolt hatása területén.
A közös futás és bemelegítés után a mozgásos feladatokat a gyerekek nagyon élvezték. A csapatok összetartottak, egymást segítették és elfogadták. A Programterv más részei a leírtak szerint megvalósultak. Az együttgondolkodás, problémamegoldás, kreativitás a szociális kompetenciákhoz szükséges kognitív készségeiket fejlesztette. Az egészséges életmód fontos részét képezi a mozgás, a test edzése. Ennek erősítése, tudatosítása kiemelkedő feladataink közé tartozott. A játékos sorversenyek alkalmasak voltak a következő célok megvalósítására: a testedzés igényének kialakítása mozgás fejlesztése fegyelemre nevelés egymás tisztelete tanulók akaratának fejlesztése a mozgásélmény öröme csapatépítés és empátia fejlesztése felelősségérzet növelése Fontos az önértékelés, együttműködés, mások teljesítményének elismerése.
Az Egészségnapunk elérte a kitűzött célokat. A különböző korcsoportokat összehozta, amit a mellékelt fényképek hűen tükröznek. A közös tornázással sikeresen zártuk a napot, mivel mindenki felszabadultan nevetett, boldogan távoztak.